Szentgotthárdi Kaszagyár története

   Báró Wieser József gyáros, Széll Kálmán közvetírésével 1902 nyarán kiváltotta a kaszagyártáshoz szükséges engedélyeket, és az év december 23-án a malomátvételi szerződés is megszületett, és Mondseeből kaszagyártó gépeket hoztak.  A Wieser család a horvátországi Petrinjából származott. József fiúk már Bécsben született 1853-ban és ott is halt meg 1918-ban.
    Az üzem Szengotthárdi Első Magyar Kasza- és Sarlógyár néven szerepelt 1918-ig. Ettől kezdve Kurt és Frigyes nevű Wieser fiúk vezették a gyárat részvénytársaságként. Wieser József először a malomcsatorna kiépítésébe kezdett, megerősítette azt. A csatorna 397 méter hosszú volt, a turbinától a Rábába visszavezetés még 129 métert jelentett.
   1902-ben elkezdődött a barokk stílusban épült malomépület átépítése. Az épület felső szintjét elbontották, az alsó része több üzemegységre tagozódott. A csatorna vize által meghajtott turbina kezdetben 120 lóerőt bíztosított. 1943-ban már 390 lóerős teljesítménnyel rendelkezett. Az itt termelt villamos energia hajtotta a gyár gépeit, majd a Bekes csörötneki vizierőművel közösen Szentgotthárdot és a környező kilenc települést ellátta árammal. A kasza és sarlógyártás mellett világhírű vívópengét, kapát, ásót, lapátot, fűrészt, patkót is elkezdtek gyártani 1914 után.
   A termelést indító szakmunkások mind külföldről érkeztek. 1904 elején 50-60 fős, az év nyarán már száz fős létszámmal dolgozott a gyár. Köztük is csak néhány magyar segédmunkás szerepelt. Még 1912-ben is gondot jelentett a magyar szakemberek képzése, betanítása.
   1917-18-ban iparvasút létesült a vasútállomástól a gyárig. Beállítottak egy 80 lóerős turbinát.. Megépítették a ma múzeumként szolgáló Stájer-házat, a külföldi szakemberek itt tartására. 1921-ben alapították meg a Szentgotthárdi Kasza és Kovácsművek RT.-t. Az l. Világháborúban gyártott lópatkók gépeit átalakították kerti szerszámok gyártására.
   Szentgotthárdon három ház volt a gyár tulajdonában. A Stájer-ház, A Hunyadí utca 10, és a Desits Gyula utca 23-as számú háza. Ezek mellett még 11 házat béreltek folyamatosan a külföldi dolgozók lakásbiztosításának megoldására.
   1930-as években termékek bővítésével már fűrészeket, fogókat, késeket, szecska- és répavágó késeket és vívópengét gyártottak, amit elláttak védjegyekkel is.
   Az l. Világháborúban, így a ll.-ban is hadiüzemmé alakult a gyár. Az l.-ben lópatkókat gyártottak. A ll.-ban a gyár idős tulajdonosa Wieser Kurt átengedte a vezetést Fink Albin igazgatónak. Ő Dr. Lipp Ferenc ügyvéddel gyárat alapított, amely ásó-, csákány-, fejsze és fűrész fanyeleket gyártott. Ez a faárugyár, a ma már elhagyott Falco üzem. Ez a gyár a város régi lóistállói helyén létesült.
   A Kaszagyár tulajdonosa és vezetője 1945-ben külföldre távozott, ezért a gyár addigi formájában megszűnt.
   A háború szentgotthárdi befejezése után 1945 április nyolcadikán már 153 dolgozó vette fel a munkát. Szentgotthárdi Kasza és Kovácsművek Rt lett a gyár neve 1952 júliusáig, amikor megszűnt a részvénytársasági jellege, és a gyár neve Szentgotthárdi Kaszagyár lett. A fő termékek továbbra is a kasza, sarló, kapa, és a vívópenge lett. A környék árammal való ellátása tovább folytatódott a Bekes testvérek villamosüzemével együtt, amit 1948-ban államosítottak. A gyár 1948-ban megvásárolta a Lipp-féle bankot kultúrotthonnak. 1951-ben szabadtéri színpadot építettek hozzá, majd 1958-ban az udvarát is kiépítették nyári rendezvények számára.
   1952-ben profilváltásra kényszerült a gyár. Az 1960-as évektő már boronát és egyéb mezőgazdasági szerszámokat és gépeket, valamint sertés- és baromfietetőket is gyártottak. 1957-ben lebontották a még meglévő barokk majori épületek megmaradt részeit és átrendezték a gyár belső területét. A régi acéldaraboló helyére épült konyha és étkezde a mozival szemben. Az addigi bérházakat vagy bérelt lakásokat a község kezelésébe adták.
   1963-ban a Szentgotthárdi Kaszagyár összevonásra került a szombathelyi és a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyárral gyáregységi szinten. Az összevonás több gazdasági előnnyel járt. Végső profil lett a régi kéziszerszámgyártás mellett a talajművelő gépek, a gyümölcsosztályozók, a sertés- és malac önetetők gyártása. Ekkor kerültek alkalmazásba a légkalapácsok, a farokkalapácsok helyett. 1975-ben újabb termékszerkezet átalakítás indult. Vetőgépgyártásba kezdtek komplett gépekkel és vetőgép részegységekkel. Nagyüzemi nyúl- és báránytartás berendezéseinek gyártásá indították, és ketreces tojóházi berendezéseket is gyártottak.
   A nyolcvanas évekre a gyár a Rába Vagon és Gépgyárhoz került. Gyökeres változás kezdődött. A termelt villamos energia már nem tudta ellátni a gyárat, a csatorna fenntartása gazdaságtalanná vált, ezért betemették. A város vezetése nem kívánta meghosszabbítani a gyár működési szerződését az eredeti helyén, ezért a továbbfejlesztés útja az Ipari Park területén felépített új üzem lett volna. Horváth Ede ezt fel is építette. Ekkorra a hagyományos mezőgazdasági és kézi szerszámok mellett már mezőgazdasági gépeket, személy- és teherautók, valamin traktorok részére alkatrészeket gyártottak. A privatizáció bekövetkezése után a gyár felszámolás alá került 2001 január elsejétől.  Az új üzembe pedig a nagy múltú Generál Motors telepedett le.

A megszűnt kaszagyár bejárata